Elysha Jósnő, Sorselemző

Tégy egy lépést sorsod felé, és észre fogod venni, hogy az is mozdul feléd!

 

"Nincs olyan rossz, amelyben ne lenne valami jó is."

 

 

Vannak emberek, akik már rutinosan járnak jósoltatni, ők már tudják, hogy mire számíthatnak. Akik először jönnek azokon a kíváncsiság lesz úrrá a félelem és feszültség felett, pedig nincs mitől rettegni, hiszen ez nem egy műtő asztal se nem vallató. Sokkal inkább egy baráti beszélgetéshez hasonlítható, a diszkréció pedig íratlan törvény.

 

Sokan úgy vélik, hogy attól jó egy jósnő, ha kérdezés nélkül elmond mindent, ez régen így is volt, sőt van, aki még mindig így dolgozik. Szerintem viszont a ma emberét sokkal több dolog érdekli, még több befolyásolja, és van, amit nem akar tudni, épp ezért a kérdezéssel több információt kapok egy témában, s így a konkrét kérdésre világosan válaszol a kártya. Úgy gondolom, ezzel időt nyer a Kérdező és több kérdésre is marad lehetősége. Persze, ha valaki nem akar beszélni, akkor is megkapja a válaszait.

 

 

Elemzések:

  

A cigánykártya egy adott kirakásban, amely a múlt, jelen és jövő eseményeiről ad átfogó képet. Ez fontos a továbbiakban, hisz megtudjuk, hogy a Kérdező melyik idősíkban mozog. Pl.: ha a múltra összpontosítja energiáit, akkor a jelen és jövő lehetőségeit nem veszi észre és nem is halad előre,

Ez esetben ennek átbeszélésével már kimozdítható ebből a helyzetből.

 

 

 

A Kazanlár tarot 78 (+2) lapos kártya, mely rengeteg információval bír, épp ezért itt már konkrét kérdésekre kaphatunk, alapos és mélyreható válaszokat. Megnézzük, mivel tudjuk magunkat erősíteni egy-egy eseményben, pozícióban. Választási útnál mi a pozitívabb lehetőség. 

 

Példák témakörökre: anyagiak, munka, párkapcsolat, ingatlan, tanulás, utazás, szülök, gyerek, barát, kolléga … stb.

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 9
Heti: 3
Havi: 265
Össz.: 155 170

Látogatottság növelés
Oldal: Sorselemzés
Elysha Jósnő, Sorselemző - © 2008 - 2024 - elysha-josno.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »